A játék

A játék. Az különös. Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csodajó, nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, gyürű. Bűvös kulcs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa. Játszom ennen-életemmel, búvócskázom minden árnnyal, a padlással, a szobákkal, a fénnyel, mely tovaszárnyal, a tükörrel fényt hajítok, a homoknak, a bokornak, s a nap - óriás aranypénz - hirtelen ölembe roskad. Játszom két színes szememmel, a két kedves, pici kézzel, játszom játszó önmagammal, a kisgyermek is játékszer. Játszom én és táncolok, látszom én, mint sok dolog. Látszom fénybe és tükörbe, játszom egyre, körbe-körbe. Játszom én és néha este fölkelek, s játszom, hogy akik alusznak, gyerekek.

(Kosztolányi Dezső)

_____

 

Avatar: Miért vagyok egyedül?

 

Nem én romboltam le
A folyók hídjait,
És nem én tiportam össze
A rét virágait.
Tiszta szívvel gyógyítottam
A lélek sebeit,
Mert azt hittem, hogy a Szeretet
Mindenen átsegít.


Mondd, miért vagyok egyedül?
Mondd, miért nem sikerül
Áttörnöm a falakat?
Miért nem vagyok szabad?

Nem én hazudtam szerelmet
Árva lelkeknek,
És nem én kértem tőlük azt,
Hogy csak értem éljenek.
Álmaimat adtam át
Ha másnak nem jutott,
Mert vigaszért jött hozzám,
Ki százszor átkozott.

_____

 

Suttogás

 

Halk hangon suttogott a szél,
egy lágy melódiát.
Szívemben tavasz lett.
Vágylak s Te érzed
Vágysz  s vágyunk eggyé lesz.

Mond s én hallgatom....
suttogd fülembe legszentebb dallamom.
... ne szólj!
... csak hagyd éreznem
ne szólj!... csak
hagyd kinyílni lelkem...
mely átitat Veled...
szerelmem

 

( Saját )

_____

Kereszt

Reményik Sándor

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem birom már! - sóhajtva csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
Hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szivében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva,
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon.
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag tündököl.

Hőség tikkasztja.. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.

Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb ha belőle lefűrészelek"
- mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!"
- sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel:
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint a hídon boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. " Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram segíts!" Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín a döbbenet
"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"

_____

 

Pécsi Sándor: Tündérálom

 

Mondd miért fáj a szívem

ha rád gondolok,

s miért sajog úgy a lelkem

ha rólad álmodozok.

Szenvedés minden éjszakám,

gyötör a szerelem,

erős kínnal éget a vágy,

hogy magamhoz öleljelek.

Szükségem van e fájdalomra,

hisz ez gyönyörű érzés,

s nekem mindent megad,

örömet és létezést.

Gondolatom övez körül,

s elvezet Tündérországba,

minden veszélyen keresztül,

a fiatalság birodalmába.

Álmaim körbevonják alakodat,

s gyémántos hintóra ültetve

repítik a felhőtlen boldogságba,

ahol valaki téged szeret.

Aranyló utak mentén,

angyalok serege vezet,

s kísér el a paradicsom felé,

ahol vár téged az örök élet.

Glóriát fon fejed felett,

az angyalok lágy dala,

s szikrázik szemeidben,

az égbolt összes csillaga.

Hajad selymesen hullámzik

az istenek leheletében,

tested meg-megcsillámlik

a szerelem tengerében.

Szépségednek egyetlen párja,

Aphrodité gyönyörűsége,

Paris aranyalmája

téged is megillet.

A föld minden virága,

a mesés kelet összes kincse,

Dárius gazdagsága

nem ér annyit mint te.

A virágok közt a legszebb

te vagy számomra,

s te jelented kedves

az én boldogságomat.

A szíved álmomban

az enyém lehetett,

s kezemben tartottam

törékeny lelkedet.

De a tündérálom szertefoszlik

mint a szappanbuborék,

minden lehetőség eloszlik,

s a fájdalom utolér.

Gyötrődöm mert szeretlek

tisztán, őszintén,

soha nem felejtelek el

míg van egy kis remény.

Nem felejtem soha

ábrándos tekintetedet,

lágy mosolyodat,

csillogó szemeidet.

Nem felejtem soha

titokzatos szépségedet,

rózsás arcodat,

Őszinte kedvességedet.

Reménykedem és szeretlek,

s bár reménytelen,

de kitartok emléked mellet,

mely végigkísér életemen.